2014. május 22., csütörtök

A Helga nem is német név! :O

Egyik kedves lakótársam felvilágosított róla, hogy a Helga nem német név, hanem viking eredetű, és a II. világháború előtt kezdett el népszerű lenni, a nácik árja- és észak-mániájának köszönhetően.

Természetesen ez a beszélgetés is kínos véget ért (mint szinte mindegyik, főleg ha viccelni próbálok), mert a nímet egy ponton beparázott, hogy én most biztos azt hiszem, hogy ő most engem lenácizott, és elkezdte perceken át kimagyarázni (De... De én ezt most nem úgy gondoltam...!). Na szóval képzelhetitek.

Szóval legalább a nevem viking! Jeeeeeeeeeeeeee! :D

TERMÉSZETESEN én ilyen viking nő vagyok,


nem pedig ilyen :))))))))


Nem fogjátok kitalálni, mi volt ma az ebéd!

Hát paella. Gondoltátok volna??

Ez az a fajta (alicante-i) paella, ami azért csak belopta magát a szívembe. Egyrészt azért, mert nem rizzsel készül, a másik, hogy tele van om-nom-nom-nom kis kagylókkal :)

Három hónap ittlét amúgy elég volt ahhoz, hogy kialakuljon a Helga-féle saját paella- és herkentyű-evő stílus: egy helga mindent agyoncitromoz! :D Amint a fotón is láthatjátok, élből két darab citromot szoktam venni a pultnál!


Egyébként amit nem gondoltam volna a paelláról, az az, hogy egy elég nehéz étel. Gondoltam magamban: ó hát egy kis rizs, meg hal, biztos ilyen kis diétás menü. Ahha. A kutya ott van elásva, hogy az összes rákot, zöldséget, halat stb-t először olajban megsütik, és majd utána ehhez keverik hozzá a rizset vagy a tésztát. Noemi mondta (kolléganőm), hogy errefelé pont emiatt a paella az a tipikus vasárnapi családi ebéd. Gondolom jól beesznek belőle, utána szieszta ezerrel. Mint nálunk a húsleves-töltöttkáposzta-sülthús-sütemény kombó. :)))

Mai angol nyelvlecke!

Budge up! = Másszál már egy kicsit arrébb ! (hogy én is odaférjek, kanapén, asztalnál stb.)

I'm cracking my knuckles = Ropogtatom az ujjaimat

:))))))

2014. május 18., vasárnap

Valencia a valenciaiaké!

Aki a fenti nyelvtörőt igazoltan ki tudja mondani ötször hibátlanul, azt otthon meghívom egy sörre! :D

Nos, ezúttal megpróbálok nem ismeretterjesztő stílusban bejegyzést írni... Amikor a saját irományaimat utólag visszaolvasom, hát öcsém, mintha a Discovery channel lenne... :D

Úgyhogy most csak 1-2 infót dobok a városról, beszéljenek inkább a képek!

Szóval:
  • Valencia város Valencia tartomány fővárosa, ahol a valenciaiak főleg valenciaiul beszélnek. Muhahahahahahah :))))
  • De komolyan! A megátalkodottak alig írnak ki valamit spanyolul! Ááá! 
  • Valencia a paella szülővárosa, úgyhogy lépten-nyomon paellát kínáló éttermekbe botlik az ember. Én azonban ennek ellenére nem kóstoltam meg egyiket sem. Hogy miért? Ennek egyszerű oka van. Az alicantei egyetem menzáján kb. hetente kétszer valamilyen féle paellát ebédelek, és már rohadtul unom. :))))))
  • Kivéve az alicantei típusú paellát, amit nem rizzsel, hanem ilyen kis szarvacska-szerű tésztával készítenek, és tele van sok kis kagylóval... Omnomnomnomnom! 
  • De különben felőlem az egekbe is magasztalhatják a paellát, én magyar vagyok, oszt nekem úgyis csak rizseshús marad. :))
Most, hogy ezt a sok hasznos infót megtudtátok, jöjjenek a fotók! :) Itt szeretnék annak a néhány random vadidegennek köszönetet mondani, akiket leszólítottam, hogy csináljanak már rólam egy képet :)))

A nagyon híres valenciai piac. Hogy mi annyira nagy szám benne, arra nem jöttem rá. Szépnek szép, réginek régi, de zőccsíg meg gyümőcs oszt jóúvan. :))) Hmm. Azt hiszem annyi spanyol piacot láttam már, hogy mostmár a piacmérgezés tüneteit mutatom...
Ez a piactól nem messze van, ez a híres "Selyembörze", a világörökség része ("a gótikus világi építészet kiváló alkotása"). A 15.században épült, a kereskedők itt szerződtek egymással. Gyakorlatilag a kereskedelem "szentélye", tényleg olyan, mint egy templom.
A történelmi főtér. A nagy kép szárazvirágokból van kirakva.
A híres katedrális, amit egy mecsetből alakították át a reconquista után.
Ez a másik katedrális, amit ez előbbi mellé építettek, mivel úgy ítélték meg, hogy egy mecsetből átalakított templom nem elég méltó a kereszténységhez.
A katedrális mögött szuvenírvásár :)
A régi városkapu. Persze, hogy felmentem a tetejére.
Látkép az előző hely tetejéről. 10 perc múlva már ott lent söröztem. :))) Azért, választottam ezt a helyet a sörözés helyszínéül, mert észrevettem, hogy regeteg német sörözik ott. Ami elég jó sör a németeknek, az nekem is az. És nem csalódtam: galiciai sört árultak!!! 
Bocsi, de nem tudom megállni, hogy ne menjek át Discovery channelbe :)))

Tehát Valencia leghíresebb látványossága ugyebár a "City of Arts and Sciences", egy posztmodern stílusú, tudományos és kulturális komplexum, amely egy világszínvonalú építészeti remekmű. Az épületegyüttes 350 ezer négyzetméteren terül el, az egykori folyómederben. Részei:

  • L'Hémisféric: ebben található egy IMAX mozi, egy planetárium és egy "laserium", 13 000 négyzetméteren.
L'Hémisféric
  • El Museu de de les Ciéncies Principe Felipe: interaktív természettudományi múzeum, 40 000 négyzetméteren.
El Museu les Ciéncies Principe Felipe
  • L'Umbracle: park, tipikus valenciai növényekkel 
L'Umbracle
  • L'Oceanográfic: Európa legnagyobb óceanográfiai parkja 110 000 négyzetméteren.
L'Oceanográfic. A képet úgy készítettem, hogy béreltem egy magánrepülőt. Csak a Ti kedvetekért! :)))) Na jó de a többi az én fotóm, nyugi!
  • El Palau de les Arts Reina Sofía: opera ház és művészeti palota. A kagylóhéj szerű külső burkolat legmagasabb pontja 70 méter, súlya 3000 tonna, amit csak két ponton támasztottak alá.
Palau de les Arts Reina Sofía
  • L'Ágora: rendezvénycsarnok-szerű építmény, ami szerintem úgy néz ki, mint egy kagyló.
L'Ágora (a kék!) :) A kedvencem.
 Még néhány kedvenc képem a komplexumról:






A most következő részt Témavezetőm figyelmébe ajánlom!

Figyelem! A következő mondat egyes olvasóink nyugalmának megzavarására alkalmas információt tartalmaz! 

Az egész komplexum létrehozása cakkonpakk 100 milliárd forinttal kevesebbe került, mint a 4-es metró megépítése...

ÉS!  A spanyolokonak habzik a szája, hogy mennyi pénz el lett rá verve...


2014. május 16., péntek

Ismerjétek meg a brit srácot!

Hadd mutassam be Nektek Danielt, a legjobb fej kollégámat Alicantéban!

Baloldalt

Daniel egy echte angol srác, eredetileg londoni, de Edinburghben (ejtsd: EdinBRAAAH) tanul. Ő szeptember óta dolgozik itt a laborban (júniusig), ez neki ilyen szakmai gyakorlat-szerűség. 

Úgy döntöttem, hogy az alábbi pár soros sztorikon keresztül próbálom meg érzékeltetni, milyen ember is ő :)
  • Először is: miért tartom olyan jó fejnek? Azért, mert értjük egymás humorát, sohasem kell egymásnak magyaráznunk, hogy most éppen mi volt a poén, illetve nem kell felhívnunk egymás figyelmét arra, hogy "Most vicceltem!" Nem úgy, mint MÁS NEMZETEK esetében...

  • Daniel alapvetően egy afféle kis csodabogár (mármint nekem), elég sokszor mintha úgy el lenne kicsit varázsolva. Nagyon muzikális alkat, évekig tanult zongorázni, énekelni. Munka közben is állandóan énekel (kémcsövekkel a kezében, a fülke alatt dolgozva, a mérleg előtt... mindenütt!), és amúgy az a vicc, hogy egyáltalán nem rosszul. Olyan, mint egy rádió, általában random brit dalokat "ad elő". Egyébként kb. olyan hangszíne van, mint Chris Martinnak (Coldplay). Ő a laborrádió :)

  • Néha a poén kedvéért is énekel, a saját maga illetve a mi szórakoztatásunkra. Legutóbb például azzal hülyéskedett, hogy miközben jött visszafelé a másik épületből kávéval a kezében, ilyen acsarkodó hangon énekelt valami operát (mivel a placcon úgysem hallja senki), és annyira belelovalta magát, hogy ahogy egyre jobban keverte a pálcikával a kávét, végül leöntötte magát vele! :))))

  • Mindezek ellenére egyébként egy alapjáraton egy nagyon visszafogott, intelligens és udvarias srácról van szó, akiről számomra csak kb 1 hónap után derült ki, hogy milyen gyagyás.

  • Számomra a legviccesebb "feature" benne, hogy minimum 10 féle brit akcentust tud szimulálni, és ezeket a legváratlanabb pillanatokban húzza elő a kalapjából. Egyik kedvencem, amikor liverpooliul beszél, de a skót az, ami mindent visz :) 

  • Nemcsak vicces, de hasznos is, hogy Danielt ismerem, ugyanis az ő révén fejlődik az angol nyelvtudásom is... Bár ez néha nagyon fárasztó tud lenni, elég kemény munka... Ő ugyanis echte londoni akcentussal beszél (azon belül... nem tudom már, hogy melyiket...), rengetegszer nem értem, amit mond. Egyébként tud ő rendes "gyógyangolt" is beszélni, ha akar. Talán a legeslegelején, kb. egy hétig szépen lassan, tagoltan, artikulálva beszélt, de aztán amikor rájött, hogy mindent értek, teljesen elkanászodott, és mostmár velem is olyan stílusban beszél, ahogy a haverjaival szokott. Ha egy nap nem mondom neki 145ször, hogy "Pardon me?" "Excuse me?" "Could you repeat it?" "I didn' t get this one!", akkor egyszer sem. Szerencsére abszolút birkatürelme van az ismétléshez és a magyarázáshoz.

  • Mint minden normális ember, persze ő is rengeteg szleng kifejezést használ, néha az agyam eldobom egyiktől-másiktól. Csak kár, hogy felejtem őket... Néhány apróság, ami eszembe jut:
    • to mope around = ez az, amikor az ember például vasárnap későn kel, és utána se csinál semmi értelmeset egész nap, csak úgy fekszik a tv előtt egy takaró alatt, és kapcsolgat ide-oda :)
    • to catch some rays = amikor valaki csak úgy napozgat :)
    • "What's the crack?" = "How are you?" ír eredetű szlengül :)
    • kiejtve írom: "defóú" = definitely :)
    • éééés... nem jut több hirtelen eszembe.

  • DE! Amikor már azt hinném, hogy hú, de jó, mostmár ezután sokkal jobban értem majd az angol embereket, ú de király vagyok, olyankor bemutat a egy-egy csoporttársának ebédnél. Ők esznek, beszélgetnek, én meg a hajamat tépem, hogy ez nem lehet igaz! Néha úgy érzem, mintha egy másik nyelvet beszélnének, a felét nem értem. De nagyon aranyosak voltak a múltkor, mert amikor ezt a tudomásukra juttattam, együttérzésből elkezdtek gyógyangolul beszélni :) Az angol nyelvtudásomba vetett "hitem" csak olyankor szokott visszatérni, amikor amerikaiakat hallok beszélgetni a villamoson, és ott meg általában 90%-ot értem (jó, biztos nem texasiak...) :)

  • Danielnél majdnem kivertem a biztosítékot a múltkor azzal, hogy megismertettem vele az "Itt van a kutya elásva" mondást. Totál kiakadt rajta (a vicces értelemben), hogy "De... de... Mit csináltok ti a kutyával? Ti kutyákat öldöstök vagy mi van? Gyáááh" Azóta folyamatosan ezzel szivat. :)

  • Ezzel szemben teljesen ellentétes reakciót váltott ki belőle, amikor meghallotta tegnap az "Eltűnt, mint szürke szamár a ködben" mondást. Annyira megtetszett neki, annyira nevetett, hogy még magyarul(!!!) is megtanulta! Egész jól megy neki, de iszonyat vicces akcentusa van :) Érdekes volt, hogy az "eltűnt" helyett állandóan "eltűnik"-et mond, magától. Lehet elveszett benne egy magyar? :)

  • Nem, nem veszett el. Ez egész biztos. Ugyanis a családja egyszer visszakereste a család történetét, és kb. 1100-ig visszamenőleg nincs külföldi a családban, talán egy svéd, de ennyi. Ennek megfelelően néz is ki, szerintem nagyon brit feje van. Akárcsak a haverjainak. Nézzétek meg!



Na, jó hosszúra sikerült ez a bejegyzés... Holnap megyek Valenciáááábaaa! Jéjjj! Jó éjszakát! 

2014. május 9., péntek

Nyereményjáték! XD

Végre újra van webkamerám! Az előző egyik percről a másikra bedöglött, de tegnap sikerült vennem egy újat. Ehhez kapcsolódik most a blog történetének első nyereményjátéka! :)))))

A webkamera csomagolásán 8 nyelven szerepel a termék megnevezése: angolul, franciául, spanyolul, olaszul, portugálul, lengyelül, magyarul és románul. Ezeket alább soroltam fel. Feladat: kitalálni, hogy melyik milyen nyelven van. A helyes megfejtést beküldők között az előző kamerámat sorsolom ki. :)))

Na, melyik milyen nyelven van?

a.) Cámara web
b.) Kamera internetowa
c.) Webkamera
d.) Cameră web
e.) Webcam
f.) Webcam
g.) Webcam
h.) Webcam

Sok sikert! :))))

2014. május 8., csütörtök

A hét sportolója

A hét sportolója címet az alább látható futónövény nyerte el! :)

Az illető az egyetem területén sportol. Gyönyörű! 

Esik az eső!!!

VICCELTEM!!! Háháháháháháháháháháhá!

Itt? ESŐ?!

Elhittétek...? :)




2014. május 7., szerda

Spanyolok a spanyolokról

Mióta Spanyolországban vagyok, egyre kevésbé van meg az a merev elképzelésem, hogy van olyan nemzet, hogy "spanyol". Bár korábban is hallottam már róla, hogy Spanyolország milyen sokszínű, bla bla bla, de úgy mélységeiben nem filozofáltam el azon, hogy ez mit jelenthet.

Spanyolországban összesen 17 autonóm tartomány van, ebből én még csak ötben jártam. Alicante Valencia tartományban van, aztán néha átlátogatok Murcia tartományba a cartagenai buddhista haverokhoz, akkor Malaga ugye Andalúziában van, most voltam Galiciában, illetve Madrid és környéke is egy külön autonóm tartomány.
Remélem mostmár mindenkinek minden világos! :D
Azt nem tudom pontosan, hogy minden tartományban két nyelven van-e minden kiírva, de gyanús, hogy igen sokban. Bocsi, hogy mindig erről panaszkodom, csak kicsit megtépázza az idegrendszeremet, hogy próbálkozok a spanyollal, próbálkozok, de mindhiába, mert a valenciai nyelv annyira máshogy hangzik, hogy végül úgysem értek semmit. Például spanyolul úgy van az, hogy "Megyek", hogy "Me voy", valenciaiul meg "Vaig". Hasonlít, hasonlít, persze. Nem mondom, hogy nem... Vagy spanyolul az, hogy "csak", az úgy van, hogy "sólo", valenciaiul meg "nómes". Na tessék.

Megpróbálom összefoglalni néhány pontban, hogy eddigi tapasztalataim alapján mit gondolnak a "spanyolok" a "spanyolokról". Mindezt azért, mert engem nagyon szórakoztat! Ja és hozzáteszem, hogy valószínűleg a teljes kép kb. <1%-ával rendelkezem, biztos lehetne egy doktori disszertációt írni ebben a témában. :D

Eddig a legkritikusabb bandának a galiciaiak bizonyultak, akik szerint:
  • "Az andalúziaiak? Azok a cigányok...!" XD
  • "A katalánok? Azok a zsidók...! Amikor annak idején XY király kizavarta a zsidókat Spanyolország területéről, a katalánok területén keresztül menekültek, na azóta lettek a katalánok olyan fösvény banda! Hogy azok állandóan a fogukhoz verik a garast!"
Egy andalúziai a gallegokról [gajjégó = galiciai ember :))) ]:
  • "Nyeeeeeh, azok a gallegok. Azok aztán nem kedvesek, majd meglátod. Mufurc, fafejű banda!"
Egy valenciai véleménye:
  • "Hát igen itt mi délen nagyon kedvesek és nyitottak vagyunk, de az északiak..."
  • "A katalánok [Barcelona stb.] azok nagyon távolságtartók"
  • "A madridiak? Azok a sznobok! Hétvégente tele van velük a part, nagyon fenthordják az orrukat"
Egy másik valenciai véleménye a katalánokról:
  • "Aaaaj, igen, el akarnak szakadni Spanyolországtól. Így aztán mindig mindent fordítva kell nekik csinálni, mint a többi tartomány. Azéris! Majd ők megmutatják...!"
Azt hiszem, még fogok további kutatásokat végezni a témában... :)



Helgalicia

Április 21-27. között abban az a kivételes szerencse ért, hogy 1 hetet tölthettem Galiciában, a buddhista barátaimmal!
Galicia, Észak-Spanyolország. Nem tévesztendő össze a közép-európai történelmi régióval, Galíciával (hosszú í!), amely a mai Lengyelország illetve Ukrajna területén található! Na ezt is most kell megtudnom a Wikipédiából...! :)))
Már nagyon régóta szerettem volna eljutni La Coruñába, mivel országos cimborám Juan az elmúlt 2 évben telebeszélte a fejemet, hogy ez az univerzum legjobb helye, ahová MUSZÁJ ellátogatnom! :)

És most ez összejött! Juhéjj! Malagából kocsival utaztunk (12 órás út), hétfőn hajnali fél 4-re értünk Coruñába. A La Coruñaiak elképesztően lököttek, nem tudom mikor láttam utoljára még egy ilyen bandát, akikből ennyire spontán dől a hülyeség a nap 24 órájában :)

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én nem sokat tudtam Galiciáról, amíg el nem mentem oda. A számomra legérdekesebb tény, hogy a galiciai kultúrának kelta gyökerei vannak, a galiciaiak saját bevallásuk szerint sokszor közelebb érzik magukat az ír néphez, mint a spanyolhoz, és Írországban nagyon otthon érzik magukat. La Coruña leghíresebb látnivalóját, a Herkules-tornyot is egy nagy kelta harcos kezdte el építettni 2000 évvel ezelőtt. Spanyolországon belül Galicia egy autonóm tartomány, itt is minden két nyelven van kiírva, spanyolul és galiciai nyelven. Ez utóbbi egyébként a portugál nyelvből alakult ki, úgyhogy akkor sem fogsz érteni semmit belőle, ha C2 szinten tudsz spanyolul. La Coruña még hagyján ebből a szempontból, mert itt javarészt spanyolul beszélnek az emberek (igaz olyan erős akcentussal, hogy hatfele állt a fülem tőle, Juant még akkor sem értettem, ha csak annyit kérdezett tőlem spanyolul, hogy mondjuk "Hol van a macska?" :) ), azonban a kisebb településeken csak a gallego-t beszélik az emberek. Szóval sok szerencsét Mindenkinek, aki ide akar költözni...

Teljesen úgy éreztem magam, mintha egy másik országba kerveredtem volna. Az időjárás homlokegyenest az ellenkezője volt a valenciainak (ahol most is vagyok). Kb. 12-15°C volt, és az óceán miatt gyakorlatilag félóránként teljesen megváltozott az idő. Előbb sütött a nap, utána hirtelen beborult, utána fújt a szél, utána megint kisütött a nap, utána esett az eső... Valami mindig tombol. Nekem eléggé nagy kihívás volt ezt élvezni, volt, hogy két pulcsi meg egy kabát volt rajtam, de a barátaimnak szemmel láthatóan meg sem kottyant ez, annyi, hogy a nagy szélviharban csak felvettek már egy kötött pulcsit a pólóra. Nekik konkrétan a dél-spanyolországi időjárással van bajuk, mert hogy abban a nyomorult hőségben meg lehet ott gebedni, hogy ők azt nem bírják. :)

A sok eső és a viszonylag enyhe telek eredménye, hogy a természet gyönyörű. Csodálatos zöld minden, harapni lehet a friss levegőt, hegyek, erdők, sziklás partok... Elképesztő. Sajnos a fotóim nem fogják ezt visszaadni, mivel kb. úgy jártam, mint Londonban: az összes képem sötétszürke...

Egyik nap elmentem egyedül várost nézni. Volt még rajtam kívül vagy 5 túrista... Beültem 1-2 kávézóba,  teljesen más a hangulatuk, mint itt délen, inkább olyan "angol pub" feeling a jellemző. Az emberek is teljesen máshogy néznek ki, máshogy viselkednek, de ők is nagyon kedvesek. Nem osztom az andalúziaiak véleményét, miszerint "mufurcak" lennének.

Egyik nap ellátogattunk Santiago de Compostelába is, ami arról híres (többek között), hogy a híres zarandokút, az El Camino "végállomása". A santiagoi időjárás teljes egészében az alicantei ellentettje, ugyanis itt a statisztikák szerint az év 360 napján esik az eső (Alicantéban pont fordítva!). 

Az egy hét alatt a galiciai szanga nagyon a szívemhez nőtt. Elképesztő, hogy mennyire inspiráltak és lelkesek, folyamatosan, annak ellenére, hogy a 600 km-es körzetükben nincs még egy buddhista centrum (!!!). Nincsenek olyan kedvező helyzetben, mint mi (nem győzünk válogatni a programokban), mégis tele vannak energiával. Szerintem ennek az egyik gyökere az a nagyon mély barátság, ami közöttük van.

És most jöjjenek a fotók! Amikor sütött a nap, egész szép képeket csinált a telefonom, a többi meg... Nos olyan, amilyen...

Kis vár egy kis szigeten, az átlag la coruñai időjárással

Ez a "Váci utca" az óvárosban. Sehol egy túrista...
A kedvenc épületeim... Nagyon tipikusak ezek az ablakok, ezek miatt hívták régen La Coruñát a "kristályváros"nak, mert a hajókról a part felé közelítve már messziről lehetett látni, ahogy csillog a napfény a sok kis üvegtáblán

Alfonso bácsi homárt vesz. Természetesen bementem a halpiacra kíváncsiskodni, mint mindig... :)
A távolban a kikötő. Hát én még ekkora kikötőt életemben nem láttam... Az alicantei vagy a monacoi kikötő ehhez képest olcsó játék hülyegyerekeknek. Felhívnám a figyelmet az égbolton látható "barátságos" felhőkre...
Zöld, zöld, zöld. Ha süt a nap, minden oké.

Sziklás partok, gyönyörű erdők - amikből a fotó nem sokat ad vissza...
A híres Herkules-torony
Kilátás a Herkules-toronytól
Vendéglátóim, illetve jobboldalt Detlev Göbel (német utazótanító, aki még csak a 7. ngöndróját csinálja)
Szintén a toronynál. Soha de soha nem voltam még ekkora szélben, azt hittem, elvisz...
Nagyon nagy hatással volt rám az óceán, nagyon sokszor eszembe jut azóta is
Itt hívnám fel a figyelmet a két öngyilkos-jelöltre, aki a viharos hullámok közepette valami speckó, nagyon sok pénzért eladható kagylót vagy hasonlót gyűjt, amik csak az ilyen helyeken élnek meg. Gyakorlatilag bármelyik pillanatban összezúzhatják magukat a sziklákon, olyan brutál hullámok voltak. Juan mondta, hogy minden évben van egy tucat haláleset ebből.
Várost nézünk Santiago de Compostelában. Süt a nap!!!!
A katedrális Santiago de Compostelában
Juan sziesztaidőben :)
A buddhista banda :) Nagyon hiányoznak...
Repülővel jöttem haza Alicantéba vasárnap délután, és első dolgom volt lemenni a bícsre és élvezni a nyári napsütést.... Nem tagadom, hogy örültem, hogy "haza" jöttem... :)

2014. április 12., szombat

Lándön!

Szziasztoook!

Igen nagy késéssel, de itt van a londoni beszámoló!

A késés fő okai:
- rengeteg képet készítettem
- kerítenem kellett egy kábelt, hogy a telómról a képeket fel tudjam rakni a gépemre, de egész héten olyan sokáig dolgoztam, hogy a kockabót már bezárt mire odaértem
- illetve amikor meg lett volna időm elmenni, akkor meg elszkájpoltam az időt :))

Elég nehéz a hihetetlen mennyiégű élményt egy rövid blogbejegyzésben összegezni (remélem a képek és a képaláírások majd többet adnak). A három nap alatt alapvetően "csak" a Top 10 turista attrakciót tudtam megnézni, ezek azonban lenyűgözőek... Nem is tudom, mikor estem utoljára ennyire hanyatt egy várostól... :) Különösen a Tower Bridge tetszett, amiről kb. 1 órán át nem tudtam levenni a szemem. Hasonló volt a helyzet a House of Parliamenttel és a Big Ben-nel is.  Döbbenetes, hogy mennyi történelem van összezsúfolva ebben a városban. Mindenkinek meg kellene néznie ezt a várost!

Azért sem néztem meg túl sok mindent, mert elsősorban buddhista programra mentem, ugyanis most volt a londoni buddhista centrum ünnepélyes felavatása, valamint itt volt a tanítónk, Láma Ole Nydahl, illetve Jigme rinpocse is. És nem utolsó sorban találkoztam sok barátommal, ami nagyon rám fért, hiszen eléggé egyedül vagyok itt Alicantéban (tudom, tudom, tudom, nem panaszkodom - nem panaszkodom - nem panaszkodom - nem panaszkodom - nem panaszkodom-  nem panaszkodom).

A kurzusról röviden: eléggé freestyle-ban nyomta a londoni szanga a szervezést (nos úgy hallottam, igen nagy a lengyelek aránya a centrumban... :))) ), nevezetesen az udvaron felállítottak egy sátort, ahol kb. 500 ember fér el kényelmesen, és regisztrálni előre meg nem nagyon kellett. Vagyis kb. úgy voltak vele, hogy aki jön, jön, aki befér, befér. Úgyhogy képzelhetitek mi volt péntek este, amikor már 800-an voltunk... De a hangulat jó volt egyébként, meg raktak a büfébe meg a nagy gompába egy-egy kivetítőt, úgyhogy végülis senki nem maradt le semmiről. Én például a beavatáson a nagy gompában voltam még kb. 30-40 emberrel, de tulajdonképpen örültem, mert sokkal jobb volt, mintha a sátorban lettem volna a heringpartin :) A rinpocse egyébként nagyon együttérző módon kb. 1 óra alatt "leadta" a beavatást, ami azonban az erején egyáltalán nem érződött. A nagy sietségnek az is lehetett az oka, hogy mivel a centrum a belvárosban van, este 11 után nem szabadott mikrofont/hangfalat használnunk. Egyébként magában az épületben még kicsit hadiállapotok utalkodnak, rengeteg felújítanivaló van még, de már most elképesztően néz ki. A "Black Prince" utcán van :)

A legerősebb benyomásom Londonról az a város méreteiből adódik: életemben nem voltam még ekkora városban (10 millióan laknak itt, ez már a metropolisz kategória - Hosszúpályihoz képest elég nagy :) ), és csak ködös elképzeléseim voltak arról, hogy mekkora is a nyüzsgés egy ilyen helyen.

Korábban nekem is megfordult már a fejemben, hogy kipróbáljam, milyen is egy ilyen városban élni. Rengeteg pozitív véleményt hallottam ismerősöktől. A város, ahol egymillió lehetőség van, rengeteg minden történik, ahol minden lehetséges... Úgyhogy már nagyon izgatott voltam, hogy én is megtapasztalhassam ezt az érzést.

Ehhez képest.... Abszolút nem az elvárásaimnak megfelelő hatással volt rám. A fent leírtak ugyan tényleg mind igazak, szerintem Budapesthez képest mondjuk tízszer annyi féle dolog történik és tízszer gyorsabban, én azonban úgy érzem, hogy én ezt hosszútávon képtelen lennék elviselni. Nekem az a benyomásom, hogy ez a hihetetlen pörgés nem ad effektíve semmilyen plusz értéket hozzá az ember életéhez, csak a felszínen történik sokkal több minden. Szerintem ez maximum arra jó, hogy jobban elterelje a figyelmünket a tudati problémáinkról...

Ezúton köszönöm meg Encikéééééééneeeeeeeeeeeeek!!!! hogy lehetővé tette nekem ezt az utat!!!!! Kösz-köszi-köszi-kösziiiiiiiii!

Én is Encikeeeeeeee a londoni centrum avatóján! <3

És most jöjjenek a képek!

London-Luton, poggyász felvétel. Méghogy Debrecen nem világváros!!! :)) Ha Ti is jöttetek volna Debrecenből Londonba, itt találkozhattunk volna! :)

Tower Bridge <3
A Tower Bridge egyik oldalán a Tower ( a 4 torony)...  Háttérben a híres Gherkin épület (a bullet-shaped-re gondolok)

...a másik oldalán nagyon high-tech negyed

Na ezt nevezem én english breakfastnek! :D Körülbelül  63828294700 kcal :D

Errefelé lakik Encike :) (+ következő kép is)

Ez itt olyan nagyon angol :)

A világ egyik első bevásárlóközpontja, aminek már megint elfelejtettem a nevét :) (az Oxford street-en van)

Londonban 1 óra alatt annyi emberrel találkozni, mint Debrecenben 1 hónap alatt. Nem viccelek!! Amúgy ez is az Oxford street.

A Buckingham palota bejárata

Buckingham palota messzebbről... Itt is hihetetlen volt a tömeg.

Az Oxford streeten több ilyen "bevásárló arch" is volt. Itt éppen óra- és ékszerüzletek voltak.
Looks nice!

London klasszik :)

A Picadilly circus. Itt annyi ember, autó, busz és építkezés volt, hogy azt hittem, nem jutok ki élve...

Picadilly circus. Debrecenben max. aug 20-án van ilyen :) 

A Picadilly circustól a China Town felé tartok

Ez már a kínai negyed

Van ocó kacahusz! 

Nagyon jól megy a biznisz a kínai éttermekben, íme az eredmény: szemét szemét hátán...

Kínai negyed még mindig :)

Csájníz :)

Ehhez a picike kifőzdéhez kígyózó sor állt... Biztos nagyon finom lehet....

A kínai negyedben: Abdul árul eredeti téléfon. Ván mindén! 

No comment :)
Ha itt egyenesen mennék tovább, megint a Picadilly circus-höz jutnék. RENGETEG ember van...

Őfelsége színháza. Nagyon jól mutat a képben az a... izé... jármű... De nem volt olyan pillanat, hogy ne jött volna autó, vagy busz....

A National Gallery-be ingyenes a belépés. Elképesztő képgyűjtemény, a középkortól napjainkig... Önmagában ehhez egy hét kellene. Alattomban lefotóztam ezt a Da Vinci képet. Kiskoromban ennek a másolásával gyakoroltam a rajzolást (hiába, teszem hozzá :))))))) ). Akkor arról álmodtam, hogy majd egyszer látom élőben. Remélem, hogy majd egyszer lesz időm megnézni ezt a múzeumot rendesen.

A Trafalgar Square. Gondoltátok volna, hogy itt is tömeg van? Amilyen szerencsém volt, éppen  egy gigantikus párnacsata folyt a National Gallery előtt! Fogalmam sincs, mégis milyen apropóból...

A távolban ott pofozzák egymást a párnákkal a hülyegyerekek...
Életemben először járok a Trafalgar Square-en, és akkor is bokáig ér a libatoll.... Tippppikus Helga :)))))

Még mindig a Trafalgar square. Az ilyen városnéző buszokkal természetesen Dunát lehetett volna rekeszteni.



A Trafalgar square-ről tovább haladtam a House of Parliament felé. Ez a Downing street, ahol a miniszterelnők lakik. Most már sajnos biztonsági okokból nem lehet megközelíteni a kérót.

OTT lakik a prime minister (sötétszürke épület)

Akar valaki metrózni? A metró is 10x olyan, mint Budapesten. 10x akkora forgalom, 10x annyi ember, 10x annyi zaj, és eléggé lepukkant szerintem...

A London Eye

Fülönfogtam két turistát, hogy fotózzanak már le :) (kiderült, hogy németek, valami komoly karma köthet ehhez a néphez)

Hát, örültem a sok zöldnek... Spanyolban hamar elszokik az ember ettől a színtől :) 

Kedvenc épületem a gyönyörű zöld pázsittal :)

I wanna take you to the gay bar :DDD
Sok jó ember kis helyen is elfér! :)


A londoni buddhista centrum... A képet nem kicsit teszi viccessé ez a kocsi :DD